Egészségügyi ellátás - alapellátás

Juli kapcsán ma megijedtem valamitől, úgyhogy elmentünk orvoshoz. A félelmem szerencsére alaptalan volt, viszont megismerkedtünk az egészségügyi alapellátással.

Tehát, magánbiztosítók versenyeznek a kliensekért. Mi a Blue Crosshoz tartozunk, ezt nem mi választottuk, hanem Gyuri cége itt biztosítja az alkalmazottait és azok családtagjait is. Van egy hosszú lista arról, hogy a városban melyik körzetben melyik családorvos (family doctor) áll szerződésben a biztosítóval, illetve van egy külön lista a szerződéses kórházakról is.

Itt nincs külön gyerekorvos és háziorvos, hanem family doctor, nála kezdődik (jó esetben fejeződik is be) az ellátás.

A lista körzetenként, nevekre lebontva mutatja az orvosokat, rendelési hely - telefonszám -, és idő szerint. Minden rendelő fogad betegeket szombaton délelőtt is, sok pedig vasárnap és ünnepnapokon is.

Délelőtt egyetlen paraméter alapján választottam egészségügyi központot, közel legyen. Felhívtam őket, délután mehettünk is. Érkezéskor le kellett adni Juli biztosítási kártyáját, illetve bemutatni az útlevelét. (Hong Kong ID Cardot - kb. személyi igazolvány - csak 12 éves kor felett állítanak ki. Ha intézünk valamit, nekünk elég, ha ez nálunk van.)

Egy nagyon kedves doktornő fogadott minket, bocsánatot kért, hogy késve. (A késés kb. 5 perc volt.) Kikérdezett Juli születésével, egészségügyi előzményeivel, oltásaival kapcsolatban. Rajzolt egy kicsi Borinak, majd megvizsgálta Julit és megállapította, hogy semmi baja. Néhány jó tanáccsal búcsúzóul ellátott. A doktornő annyira szimpatikus volt, hogy ha nem költöznénk el, biztosan nála maradnánk.

Bár az orvosok vizitdíjas rendszerben működnek, nekünk ezért a konzultációért nem kellett fizetnünk. 

Munkaidő

Pénteken, este 10-kor, online megrendeltük a lakásba az internet szolgáltatást. Fél 11-kor(!) hívott a szolgáltató, hogy mikor jöhet beszerelni.

Környezetvédelem, környezettudatosság

Valami, amiben Magyarország jobban áll.

A helyi legolvasottabb angol napilap - The Standard - számolt be pár napja egy itteni környezetvédelmi kutatás eredményéről. Ennek egyik megállapítása - amit én is tapasztaltam -, hogy a legtöbb csomagolóanyagot a pékségek használják. Ha ugyanis valaki vesz két péksüteményt, akkor három zacskóba rakják el; a két péksüti kerül egy-egy zacskóba, plusz a két zacskót még egy zacskóba teszik. 

A környezettudatosság hiánya azonban nem merül ki ennyiben.

Bármelyik boltban adnak műanyag zacskót, igaz előtte sokszor megkérdezik. De nem mindig. A nagy szupermarketek egy helyi rendelet értelmében minden megvásárolt zacskóért 50 centet (kb. környezetvédelmi díj) számítanak fel. Az említett kutatás szerint ez olyan aprópénz, amely eszébe sem juttatja a vásárlónak, hogy másképp is lehetne bevásárolni. Ha előre csomagolt felvágottat veszek, vagy a fagyasztóból valamit, azt a pénztáros automatikusan beleteszi egy kis zacskóba.

Sok helyen van szelektív hulladékgyűjtő (pl.: parkokban), de kukaszigetet sehol nem láttam még. A szállodában minden szemét egy helyre megy, én nagy nyögve dobom ki a műanyagot, papírt a többi szeméttel együtt.

Találtam már környezetbarát mosószert, mosogatószert, igaz, az expatoknak szánt boltban, nem az átlagember szupermarketében.

A légkondi eszement használatáról már volt szó, személyes kedvencem, amikor a boltot úgy lehűtik, hogy ki kell nyitni az ajtaját az utca felé, hogy valami meleg is bemenjen. (Amerikában ugyanezt láttam, szóval nem helyi sajátosság.)

A légszennyezettség nagyon magas, legalábbis Hong Kong Islanden. Mi a kilencediken lakunk, de nem nagyon szellőztetek, mert rémes szagok jönnek be. Az összes gyerekes expat vagy a sziget déli csücskénél lakik, vagy másik szigeten, ahol jobb a helyzet. A helyi vélemények pedig megoszlanak; ha Hongkongban a legmagasabb a várható élettartam pillanatnyilag a Földön, akkor mi a baja a környezetvédőknek? A szakértő válasza frappáns volt - ha minden így megy tovább, akkor az itt élők gyerekeinek várható élettartama már nem lesz a legmagasabb.

Lakás

A nagy dilemma véget ért. Tegnap kivettünk egy lakást.
Ez így nagyon lazán hangzik, de pár napja én a kiborulás határán voltam és nagylelkűen Gyurira testáltam a döntés (és a felelősség) jogát. Szerencsére ő döntött.
Volt egy keretünk, a Benaim Gyuri fizetésének egy részét housing allowance (lakbértámogatás) formájában határozta meg. Azaz X összeg csak lakbérre fordítható. Persze, ha a bérleti díj X-nél több, az már a mi dolgunk. Eleinte úgy tűnt X-ért lesz lakás. Aztán úgy tűnt soha, és 3-4000 dollárral (hongkongi) rá kell fizetnünk. Plusz, mi sem bírtunk döntést hozni, hol is kellene laknunk. Legyünk az irodához nagyon közel? Ott ezért a pénzért, sőt az emelt összegért sem láttunk jó lakást. Akkor menjünk kicsit távolabb (30 percre az irodától)? Ott már volt egy jó lakás, de az emelt összegnél is emeltebben. Akkor menjünk mégiscsak Discovery Baybe, ami messzebb van, tehát olcsóbbak a lakások, nagy az expat kolónia? Azaz nem Hongkong, de akkor miért is jöttünk Hongkongba? Ebbe azért bele lehet csavarodni, na jó, én bele tudtam. És akkor plusz izgalom az ovi.
A közepesen távoli helyen Borit két nemzetközi oviba is felvetettük, igen, itt felvételi van, de erről majd máskor.
Majd tegnap átmentünk D-Baybe, megmutattak nekünk egy csomó lakást, majd az utolsóra azt mondtuk, hogy ez az. 70 nm, a hálószobák a zöld hegyekre néznek, a nappaliból ha egy kicsit nyújtózkodunk látjuk a tengert. X összegben benne van. Minimális a forgalom, jó a levegő (messze jobb, mint a belvárosban és Hongkong légszennyezettsége nagyon magas), sok gyerek, sok játszótér. A hátránya, hogy Gyuri hétfőtől csütörtökig későn ér haza. De mindenki megmondta, itt nem tud az ember úgy lakást kivenni, hogy valamelyik elvárásából nem kelljen engedni. Bori itt már három hete benn van egy angol ovi várólistáján, ma írtam egy másiknak is, hátha ott hamarabb sorra kerülhet. Szóval az izgalmak nem értek véget.
Viszont, november első hetében költözünk és már nagyon várjuk. Mert jó dolog a szálloda, de már elég volt.

Hongkongi szubjektiv #013

Hongkongi szubjektiv #012

Helper (1)

Azért adtam sorszámot ennek a posztnak, mert úgy gondolom a helper témára még vissza fogok térni. És lehet, hogy akkor már teljesen másképp fogok tekinteni erre a rendszerre, mint most.

Tehát, a helperek segítők, azaz kb. háztartási alkalmazottak. Bevásárolnak, főznek, hozzák-viszik a gyerekeket. Elsősorban a Fülöp-szigetekről idejövő nők. A Fülöp-szigeteken az átlagnépesség annyira szegény, hogy a nők Hongkongba (de máshova is) elmennek helpernek. Otthon hagynak egy férjet, gyerekeket. Itt dolgoznak, nevelik más gyerekeit, küldik haza a pénzt és évente egyszer hazamehetnek szabadságra. A jó fej munkáltatók kétszer is hazaküldik őket.

Az egész nekem iszonyúan megrázó;  valaki otthon hagyja a gyerekét, és más gyerekét neveli, mert azért megfizetik. Máshonnan nézve, valakinek azért lesz gyereke, hogy majd nevelhesse az unokáit. Mert a gyerekeit a szülei nevelik. És akkor az is kérdés, hogy a munkanélküli férjek közben mire is költik el a hazaküldött pénzt.

És itt van ez a sok nő, akik csuda vidámak, nagyon kedvesek és hihetetlenül gyerekszeretőek. Talán ezért is működik jól ez a rendszer, látom őket a rájuk bízott gyerekekkel a játszótéren. És sokszor azt is látom, hogy a helper játszik a gyerekkel, miközben az anyuka ül a padon. Vagy sétál a család, a helper tolja a babakocsit, a szülők meg mellette. És ami nekem végképp elképzelhetetlen, mennek haza a játszótérről, kislány fogja a helper kezét, az anya pedig mellettük sétál. 

És minden család helperrel él, az is, ahol egy gyerek van és csak az apa dolgozik. 

Borit szerettem volna elvinni gyerekfoglalkozásra. Itt a foglalkozások életkori sávokra vannak osztva, Bori sávjában Juli nem mehet be. Viszont Borit egyedül nem engedhetem be a foglalkozásra. Amikor kérdeztem a foglalkoztatót, hogy mit tud ajánlani erre a helyzetre, ezt a választ kaptam: Find a helper. 

Én viszont, pillanatnyilag nem bírom elképzelni, hogy összeköltöznénk valakivel, azért, hogy nevelje a gyerekeinket és ellássa a háztartást.

Hongkongi szubjektív #011

A helyszűke

teljesen logikus, ámde olyan kérdésekben is felmerül, amire nem is gondoltam volna. A boltok bérleti díja nagyon magas, így minden itt vásárolt termék jóval drágább, mintha online megrendeli az ember. A különbség igencsak tetemes lehet.

Így megtudtam, hogy könyvet csak online szabad vásárolni, mert fele-harmadába kerül, mintha könyvesboltba venné az ember.

Amit már próbáltunk, az a tápszer beszerzése. Konkrétan a német Hipp tápszert webshopban harmadával olcsóbban lehetett megvenni, mint a sarki Manningsben (dm-ben) a hazai terméket. És az este 10-es megrendelés után másnap délben már meg is hozták.

Hongkongi szubjektív #010

Hongkongi szubjektiv #009

Hongkongi szubjektív #008

Hongkongi szubjektív #007

You either love it or you hate it

Vagy szereted vagy gyűlölöd. Írta egy nekünk egy ismerős itt élő ismerőse Hongkongról, augusztusban.

Mi azonnal beleszerettünk és ezzel egy hónap eltelte után is így vagyunk. Nagyon más, mint amit eddig láttunk, de ennek a másságnak eddig a pozitívumait érzékeljük. 

Az otthoni közélettől egy pillanat alatt szakadtunk el, a híreket nem követjük. Ha valaki felhívja a figyelmünket egy cikkre, publicisztikára, vitára, azt persze elolvassuk. Az itteni problémákról még nagyon-nagyon keveset tudunk, Caroline-t (helyi anyuka) épp csak elkezdtem kérdezgetni. Úgyhogy pillanatnyilag boldog tudatlanságban élünk. Ez biztosan változni fog.

Van, amiben egy hónap alatt nagyon megváltozott az álláspontunk. Indulás előtt úgy gondoltuk, hogy majd milyen jó lesz az itt összespórolt pénzből otthon nagyobb lakásba menni. Ma azt gondoljuk, hogy milyen jó nagy lakásunk van Budapesten. Pillanatnyilag egy alig 40 nm-es szállodai apartmanban lakunk. És a jövendő lakásunk is max. 70-75 nm körüli lesz.

Rájöttünk, hogy ha lesz pénzünk azt inkább a gyerekekre, magunkra kell költeni. Hogy jó iskolába tanuljanak, hogy sok mindent megismerjenek, hogy együtt jöjjünk-menjünk sokat. Hogy sok élményü(n)k legyen, amiket egy kisebb lakásban is fel lehet idézni.

Rájöttünk, hogy a lakásdilemma semmi az ovidilemmához képest. Ahhoz, hogy a gyerek jó egyetemre kerüljön, jó ovit kell neki találni. Komolyan. Ilyen az angolszász világ. És akkor nekünk extra bonyodalom, hogy mit tudjuk még, hol leszünk 3 év múlva. Azaz olyan oviban kell-e helyet keresni, ami egy iskolahálózat része, vagy jó egy bármilyen nemzetközi (azaz angolul beszélő) hely.

Van egy kis szociális háló kezdeményünk; Gyuri volt budapesti cégétől idejött emberek, és itt megismertek. Vannak családosok, van esélyünk gyerektársaságra és -programokra.

Nekem csökkent a tériszonyom, a tizedik emeletig már jó vagyok, a hétvégi lakásnézéskor a 23. emeleten kapott el először a rossz érzés. Szerencsére a családtagok ilyen gondokkal nem küzdenek.

Higiénia

Alapvetően nagy kérdés, hogyan lehet ennyire kis helyen ilyen sok embernek együtt élnie anélkül, hogy ne legyen valamilyen járvány vagy legalábbis annak állandó veszélye.

Amikor megérkeztünk, a repülőtéren rögtön lázat mértek a gyerekeknek. És ekkor eszembe jutott, igen, a SARS.

Nem tudom, hogy emiatt-e vagy a nagy népsűrűség miatt amúgy is, esetleg a kínaiak híresen nem higiénikus életvitele miatt (ki hány viccet tud a magyarországi kínai kifőzdékre? na ugye), de borzasztó nagy hangsúlyt fektetnek a tisztaságra, egészségre. A hongkongiak kifejezetten különállónak tartják magukat az anyaországbeli kínaiktól (Mainland China minden Hongkongon és Makaón kívül), egyrészt mert más nyelvet beszélnek - itt a kantonit, ott a mandarint -, másrészt, mert azt hiszem civilizáltabbaknak gondolják magukat. (Ez persze nem akadályozza meg Gyuri helyi kollégáját, hogy a görög főnökükkel való szakmai egyeztetésen ne böfögjön egyet-kettőt...)

Így aztán itt nagyon sok helyen ki van írva, hogy tilos köpködni, madarakhoz hozzányúlni, etetni őket (mindegyik pénzbüntetést von maga után), a metróban a mozgólépcső kapaszkodója a kiírás szerint fertőtlenítő anyaggal van bevonva. A liftekben a gombokat 2 óránként lefertőtlenítik, a játszótereken a kicsik (totyogók) játékait 4 óránként, akárcsak a strandon az öltözőket. Amikor Borival tegnap ovit néztünk, belépés után a gyerekeknek lázat mértek (és minden nap, minden óvodába érkező gyerekkel így tesznek, aki lázas, mehet is haza a kapuból) nekem pedig nyomták a kezemre a fertőtlenítő gélt. Sokan járnak az utcán műtősmaszkban, a takarítók mindenhol ezt viselik.

A köztereken és a metróban vetített  reklámok, kiírások tele van felhívással a kézmosás fontosságáról, az orrfújás és a koszos zsebkendő eldobásának hasznosságáról.

A gyakorlatban persze nem ennyire tökéletes a helyzet. Ma pl. egy olyan kínai kispiszkosban ebédeltünk, ahol csak kínai étlap volt és alig értettek angolul. (A soup szót nem ismerték, viszont a noodles varázsigére jött a leves.) Itt a bejárat melletti vödrökbe dobálták, öntötték a koszos edényeket, ételmaradékot.

Viszont milyen jót ettünk!

Két kérdés

Az elmúlt két napban két tuti kérdéssel találkoztam.

1. Sétálunk az utcán, megyünk a park felé. Odajön hozzám egy angol nő: Is this Hong Kong Island?

2. Boltban. Bori pörög-forog a tükör előtt, rózsaszín pólóban és szoknyában. Eladónő: Is she a girl?

Hongkongi szubjektív #006

Hongkongi szubjektív #005

Hongkongi szubjektív #004

Hosszú hétvége, szociális életünk melléklettel

Itt most négy napos hétvége volt, kb. a legnagyobb ünneppel; a mid-autumn festivallal (bocsánat nem találtam magyar megfelelőt). Ez mondjuk az aratásünnepnek felel meg, innentől jön az ősz (azaz most már kora este csak 25 fok van). Ilyenkor mindenhol lampionokat tesznek ki, kezdve a metrómegállókkal, betetőzve a nagy közterekkel. Mi már 10 napja néztük a Victoria Parkban a készülődést, a végeredményt pedig péntek óta nagy tömegek fotózták, köztük mi is.

A hétvégének hála felfedeztünk még néhány szuper játszóteret, illetve nekikezdtünk a város felfedezésének is. Rendes turisták módjára a Victoria Peakkel kezdtük a sziget meghódítását. Ez HK Island legmagasabb pontja, piros siklóval lehet feljutni a meredek hegytetőre, ahonnan fantasztikus kilátás nyílik a városra.

A kilátó pedig tele van fényképekkel a régi Hongkongról. Ami egy nagyon szép angol város volt a XX. század eleje táján, egészen addig, amíg rá nem jöttek, hogy minél több ember van itt, annál magasabb házakra van szükség. Most már nem szép, viszont fantasztikusan érdekes.

Ma pedig áthajóztunk Kowloonra, ez a szembe oldal. Ide is komp (Star Ferry) visz át, de a hagyományos típusú. Kicsi, régi, nyitott, lassú, rendes matrózinges matrózokkal, városnéző tempóval. A Star Ferry nekem amúgy is régi, irodalmi barátom. Tony Parsons Egyetlen Szerelmem c. könyvében sokszor szerepel, akárcsak Hongkong*, úgyhogy nagyon érdekes volt ilyen szemmel, szívvel ülni rajta. Tetszett.
Aztán sok-sok új játszóteret fedeztünk fel, és megint sikerült teljesen véletlenül magyarokkal találkoznunk.

Megállapítottuk, hogy nagy mázlink van, mert három hét alatt jó sok mindenkivel sikerült megismerkednünk. Eleve, Gyuri volt cégétől az ide vándorolt magyarokkal első naptól együtt strandolunk. Aztán, a metrón megismerkedtünk Csabával, nálunk voltunk szombaton este vacsorán. Magyar-amerikai házaspár, három gyerekkel, tőlük állandóan tudunk kérdezni, lakás, ovi, hol vásároljunk stb., mindenben segítenek.
Vettünk egy új babakocsit egy német-francia házaspártól, ahol a bizniszen túli beszélgetésben kiderült, hogy a német férj kb. ugyanazt csinálja, mint Gyuri, egy német cégnél. Gyorsan jóba is lettek.
Tegnap pedig a játszótéren megismerkedtünk egy magyar-norvég párral, két gyerekkel. Velük is emailezünk már, és ki hinné, a pasi itt is ugyanabban a bizniszben utazik, egy norvég cégnél.
Plusz, Gyuri görög főnökének itteni felesége és Julival egykorú gyerekük is kapcsolat, Caroline már annyi infóval látott el, hogy a végére sem értem a weboldalak átnézésének. Velük a héten fogunk személyesen találkozni.
Szóval, mázli.



*Hong Kong,” he says. „How can you miss Hong Kong? All those weddings and funerals in a language you don't understand. The shore line changing every time you look at it. All those mobile phones going off at the movies. Cheking your seafood for hepatitis B. Nobody smiling at you unless she's a Filipina. The obsessions with money, sex and shopping. In that order. And the other obsessions with typhoons, canto-pop and Louis Vuitton. Weather so humid that your shoes grow leaves. Air conditioning so cold that you get hypothermia in the supermarket. People throwing their rubbish from the eighteenth floor of their buildings. Including fridges.”
„You miss it, too, don't you?”
Josh nods. „Breaks my bloody heart,” he says. „I remember the first time I ever had sex in Hong Kong. Think I've still got the receipt somewhere.”
(Tony Parsons: One for my baby)

Hongkongi szubjektiv #003

Hongkongi szubjektív #002