2013. szeptember 28., szombat

Itt van újra

Eljött az ősz. Ma kikapcsoltuk a légkondikat és kinyitottuk az ablakokat. Május óta először nem pára és meleg dőlt be rajtuk. A nyári ruhákat azért még nem kell eltenni.

2013. szeptember 22., vasárnap

Tájfunra várva

Hosszú hétvége van, idén csütörtök estére esett a Mid-Autumn Festival. Voltak világító lampionjaink, kora este lementünk a tengerpartra,
megnéztük a teliholdat, amely egész évben most volt a legnagyobb. Mindenki piknikezett, a gyerekek a játszótéren tomboltak, jó volt.
De már ott szóba került Usagi, a tájfun (részletek róla itt). Tegnapig jó idő volt, este írták ki a T1 riasztást (ez kis szelet jelent). Ma reggel már esett, T3 a riasztás. (Mi július elején T3-ban repültünk haza, azaz még mindig nem vészes.) Az előrejelzések szerint délutánra ér ide az elmúlt 34 év legnagyobb tájfunja. Egy egész nagyot már kaptunk augusztus elején, akkor T8 riasztás volt. T8 (T10) erősségű tájfunnál már nem nyitnak ki az iskolák és a munkahelyekre sem kell bemenni. Ilyenkor mindenki otthon marad, kivár, az ablakokon befolyó esővizet takarítja. A tömegközlekedést a minimálisra redukálják, a kompok értelemszerűen nem járnak, a taxisok horror árakért vállalnak egy fuvart. (Mivel a T8 és afölötti riasztás vis maiornak minősül, a biztosítók az ekkor bekövetkezett károkért nem fizetnek.)

Most várjuk mit hoz a délután...

2013. szeptember 19., csütörtök

Egy ország két rendszer



 Az érthetetlen páros, kapitalizmus és kommunizmus egy fedél alatt.

Hongkong 1997. július 1-je óta – 150 év brit fennhatóság után – ismét Kína része. A visszacsatolást (the Handover) megelőzően az Egyesült Királyság és a Kínai Népköztársaság által kötött megállapodás szerint még 50 éven át, Hongkong (és Makaó) különleges státusszal bírnak Kínán belül. Hongkong megnevezése jelenleg Hong Kong Special Administrative Region (HKSAR), azaz Hongkong Különleges Igazgatású Terület.

Mit takar a különleges igazgatású státusz?
A különleges igazgatású területen érvényesül az „egy ország két rendszer” elve, Hongkong ugyanis egy kapitalista sziget a kommunista Kína déli részén. A különleges státusz lényege, hogy az átmenet időszakában Hongkong kizárólag külügye és honvédelme önálló intézését veszti el. Minden másban megmarad a szuverenitása. Hongkong jogállam, amely a brit jogrendszeren alapul. Saját pénze van, két (vagy inkább három, angol, kantoni és mellettük a mandarin) hivatalos nyelve, önálló közigazgatása, jogrendje, független bírósága. Minden alapvető emberi jog gyakorlása biztosított. Megmaradt a baloldali közlekedés és az olimpiai játékokon is külön csapatként indulnak a sportolóik. (A londoni olimpia idején már tudtuk, hogy ide költözünk, néztük is a Hong Kong, Hungary csapatok egymás utáni bevonulását.)
Hongkong élén a kormányzó (Chief Executive) áll, aki egy személyben felel a kínai kormány és Hongkong városa felé. Azaz mind a két rendszernek meg kell(ene) felelnie. Nem tudom, hogy van-e ilyen ember. Tény, van kormányzó. Ő vezeti a Végrehajtó Tanácsot (Executive Council), ami a kormánynak felel meg. A jogalkotás a Törvényhozó Tanács (Legislative Council) feladata, ez fogadja el a költségvetést is.
A hongkongiaknak a népi kínaiktól eltérő útlevele van, ezzel könnyebb utazni a világban. Mi hongkongi munkavállalói vízummal és tartózkodási engedéllyel jogosultak vagyunk személyi igazolványra (HK Identity Card). Ezzel azonban sem Makaóra, sem a szárazföldi Kínába nem tudunk átmenni, oda csak útlevéllel – és ahol kell, vízummal – léphetünk be.

Itt élve, mi semmit nem érzékelünk a kommunista oldalból. Az 50 éves moratórium ellenére azonban nem nagyon találni olyan helyi vagy régóta itt élőt, aki szerint ne lennénk kisebb-nagyobb, semmiképpen nem feltűnő, ennek ellenére folyamatos változások, amelyekkel Kína egyre szorosabbra fűzi a szálakat Hongkonggal. Illúziói senkinek nincsenek. Van aki a kínai állampolgárságot nem vette fel, és statisztikailag kimutathatóan sok gyerek született programozott császármetszéssel 1997. júniusában, hogy még brit állampolgárok legyenek.



2013. szeptember 10., kedd

Ázsiában élünk

Mivan? Jatényleg!
Hetente többször átfut az agyamon, hogy Ázsiában élünk. Úgy tűnik, még mindig nem vált megszokássá.
Azt hiszem, Ázsiának abszolút az előnyeit élvezzük. A városunk egy angol-kínai keverék, az öblünk (a falunk:) steril Európa-Amerika. Néha aranykalicka érzése van itt az embernek, de szerencsére szabad az átjárás az igazi Hongkongba.
A nyüzsgésbe, amit szeretünk, mert hiába van folyamatos tömeg, ez a tömeg békés. Szép lassan battyognak, sokszor csoszognak, előzni reménytelenség, mert annyian vannak. 
A folyamatos okostelefonozásba, amikor a metrón ülve az emberek vagy a FB-on lógnak, vagy játszanak. És mindenki saját magát fényképezi a város különféle pontjai.
A nyelvekbe, amiből egy kukkot nem értünk - eddig egy (vagy két?) szót tanultunk meg, éttermi használatra: fizetni szeretnék -, pedig sokszor jó lenne megérteni a helyiek beszélgetését a metrón, kompon. De egy év után még a kantonit és a mandarint sem tudjuk megkülönböztetni. Van olyan ismerősünk, aki tud japánul, a kantoniba azonban beletört a bicskája. És angolul tényleg mindent el lehet intézni.

Folyamatos kedvenceink Ázsia különféle konyhái. Állandóan változik a toplistánk, éppen melyik étel élményünk a legjobb, a legemlékezetesebb; a thai, a hongkongi, a vietnámi, az indiai, a japán, a koreai, a hongkongi vagy az "egyszerű" kínai. 
Ezek persze csak árnylataikban hasonlítanak az otthoni éttermekben kapható ázsiai ételekhez. Mert pl. a kínai konyha a csirkét az ahogy esik úgy puffan elve alapján darabolja. Azaz tele van csontokkal. Csirkét ezért nem eszünk étterekben.
De már a legegyszerűbb sült tészta sült zöldségekkel verhetetlen. És soha olyan finom sushit nem ettem még, mint itt, pedig nem Michelin csillagos étteremben rendeltem. Gasztronómiai toplistám csúcsán egyébként egy thai tom yum leves üldögél.

Amikor először kiléptünk a repülőtérről, letaglózott minket a pára. Egy évvel később ugyanaz nap estéjén megállapítottuk, hogy milyen kellemes idő van. Pedig minden bizonnyal pont ugyanolyan volt, mint amikor megérkeztünk.

2013. szeptember 8., vasárnap

Jubilálunk - egy éve érkeztünk



Öt bőrönddel, jelentős túlsúlyt fizetve. Most pedig a törzsutasprogramunknak hála már egy plusz bőröndöt is lazán hozhatunk-vihetünk.
Persze más is változott. Van lakásunk, kb. 80%-osan berendezve. Szeretjük, a gyerekek a magukénak érzik, ez most az otthonunk. 
Gyuri munkahelye, a fő ok, amit idecsábított minket, bevált. Jó szakemberekkel dolgozik együtt, sokat tanul, élvezi, szereti, megbecsülik. Olyan munkákat csinál, amiket saját bevallása szerint nemcsak Magyaroszágon nem tudna, de Európában sem. Most pl. a belváros legközepére (kb. mint a Deák tér Budapesten, csak mindent nagyjából tízzel kell szorozni; a házak magasságát, sűrűségét, a forgalmat, a embertömeget), egy három metróvonalnak helyet adó megállóba terveznek - a meglévők alá - még két új vonalat. A megállók kialakítása pedig úgy történik, hogy a jelenlegi forgalmat nem érinti. Azaz ha valaki arra jár, nem vesz észre semmit abból, hogy mi minden történik alatta.
Bori szereti az ovit, lelkesen és örömmel ment vissza. Vannak régi és új barátok, hiszen HK egy tranzit város, pár év után az emberek nagyrésze továbbáll.
Juli elkezdte a playgroupot - kb. bölcsi  - napi két órában. Másik intézménybe ment, mint Bori, reggel, ha kilépünk a házból pont ellenkező irányba kell indulni. De időben pont belefér mind a két gyerek leadása (drop off, mint megtanultam) és felvétele (pick up). És a bölcsi is schoolként van aposztrofálva, tanárokkal.
Tanultunk sok gyerekekkel kapcsolatos szót, kifejezést. Kedvencem, azt hiszem, a good/nice sharing! Nagy dicséret, akkor hangzik el, ha a gyerekek a játszótéren hiszti nélkül átengedik a másiknak a játékukat.
Magyar jogászként eléggé úgy álltam a saját szakmai életemhez, hogy az itt véget ért. De úgy tűnik mégse. Egy angol ovistárs anyukája bevont egy emberi jogi kutatásba, persze önkéntesként. Itt így kezdődik minden. Viszont nagyon érdekes, sokat fogok tanulni, agymunka és a szakmámmal tudok foglalkozni.