2013. szeptember 8., vasárnap

Jubilálunk - egy éve érkeztünk



Öt bőrönddel, jelentős túlsúlyt fizetve. Most pedig a törzsutasprogramunknak hála már egy plusz bőröndöt is lazán hozhatunk-vihetünk.
Persze más is változott. Van lakásunk, kb. 80%-osan berendezve. Szeretjük, a gyerekek a magukénak érzik, ez most az otthonunk. 
Gyuri munkahelye, a fő ok, amit idecsábított minket, bevált. Jó szakemberekkel dolgozik együtt, sokat tanul, élvezi, szereti, megbecsülik. Olyan munkákat csinál, amiket saját bevallása szerint nemcsak Magyaroszágon nem tudna, de Európában sem. Most pl. a belváros legközepére (kb. mint a Deák tér Budapesten, csak mindent nagyjából tízzel kell szorozni; a házak magasságát, sűrűségét, a forgalmat, a embertömeget), egy három metróvonalnak helyet adó megállóba terveznek - a meglévők alá - még két új vonalat. A megállók kialakítása pedig úgy történik, hogy a jelenlegi forgalmat nem érinti. Azaz ha valaki arra jár, nem vesz észre semmit abból, hogy mi minden történik alatta.
Bori szereti az ovit, lelkesen és örömmel ment vissza. Vannak régi és új barátok, hiszen HK egy tranzit város, pár év után az emberek nagyrésze továbbáll.
Juli elkezdte a playgroupot - kb. bölcsi  - napi két órában. Másik intézménybe ment, mint Bori, reggel, ha kilépünk a házból pont ellenkező irányba kell indulni. De időben pont belefér mind a két gyerek leadása (drop off, mint megtanultam) és felvétele (pick up). És a bölcsi is schoolként van aposztrofálva, tanárokkal.
Tanultunk sok gyerekekkel kapcsolatos szót, kifejezést. Kedvencem, azt hiszem, a good/nice sharing! Nagy dicséret, akkor hangzik el, ha a gyerekek a játszótéren hiszti nélkül átengedik a másiknak a játékukat.
Magyar jogászként eléggé úgy álltam a saját szakmai életemhez, hogy az itt véget ért. De úgy tűnik mégse. Egy angol ovistárs anyukája bevont egy emberi jogi kutatásba, persze önkéntesként. Itt így kezdődik minden. Viszont nagyon érdekes, sokat fogok tanulni, agymunka és a szakmámmal tudok foglalkozni.

2013. augusztus 29., csütörtök

A Facebook ereje

Hongkongban megtapasztaltam, hogy Magyaroszágon a Facebookot minimálisan vagy minimálisan sem használtam. Itt ugyanis hihetetlenül pezseg a netes élet.
Eleve, mindenki okostelefonnal jár és mindenhol a telefonját bújja, buszon, kompon, metrón.
Otthon kb. három csoport tagja voltam, itt egy év alatt azt hiszem több, mint tíz csoportba kerültem be. Mert van minden; HK mums, HK schools, healthy HK, swap-it HK. Azaz a gyerekekkel kapcsolatos minden kérdés, az iskolák (értve ezalatt már a playgroupokat - kb. bölcsiket - is, egész az egyetemig) soha meg nem szűnő dilemmája, az egészséges és nem egészséges ételek kavalkádja és a cserebere oldal. Ez utóbbin gyerekruhától a személyautóig, a háztartási géptől a lakásbéreli jog átvételéig mindent meg lehet kapni. Nem egyszer vettem már a gyerekeknek ruhát, játékot vagy párátlanítót itt fillérekért. Az eladóval aztán Gyuri találkozik a városban és az üzlet már létre is jött. Ha valaki épp nem hirdeti amit keresel, akkor te hirdetsz, hogy ezt vagy azt szeretnél venni. Szinte biztosan érkezik rá négy-öt válasz. És szinte minden "lakókörzetnek" van saját csoportja, természetesen Discovery Baynek is. Ahol programajánlók vannak, vagy eladó/ingyen elvihető bútorok, gyerekruhák, ékszerek, konyhai gépek stb. cserélnek gazdát pillanatok alatt.
Én pillanatnyilag a város életének ezt a szeletét ismerem, de minden bizonnyal szinte minden élethelyezetre van egy-két csoport.

2013. augusztus 12., hétfő

Back in town, kezdődik a második év

Pár napja már újra Ázsiában vagyunk, az első élményünk az otthonosság. Már az indulást megelőző pakolás is békés volt, nem azt az oltári kuplerájt hagytuk magunk mögött, mint tavaly. És nagyon más úgy megérkezni egy repülőtérre, hogy tudod melyik busszal hova mész, hol a megálló, hol a lakásod.

Hongkong a legszebb arcával fogadott minket,
(A képet Czeglédi Ádám készítette)

az időjárás pedig tartotta a Budapesten hagyottat, úgyhogy ez sem volt sokkoló.
A kétlaki életünk következtében Budapestet is, Hongkongot is más szemmel látjuk mint egy hónapja. Íme az új felfedezések mindkét városról.
  • Budapest hihetetlen előnye, hogy lehet bicajjal közlekedni. Mindig is szerettünk a városban biciklivel járni, most ez hatványozottan igaz volt.
  • Kissé ellentmondva ennek; nagyon jó volt újra vezetni, itt nincs autónk.
  • Hongkongban tényleg nagyon magasak a házak és nagyon sűrű a forgalom a belvárosban. Budapesten ámuldozva néztük a Baross utca bérházait és megállapítottuk, hogy tudnánk itt lakni. A központban van, csendes, kicsi a forgalom, mi kell még?
  • Gyuri hongkongi munkahelye verhetetlen.
  • Hongkongban békések az emberek, nincs ideges rohanás, nincsenek magukban beszélő, ordibáló emberek.
  • Szuper lett Budapesten a romkocsma élet, Erzsébet tér, Kazinczy utca, mindkettő nagyon bejött.
  • Hongkongban nagy szeretjük az ázsiai konyhát (kb. bármi jöhet, thai, koreai, vietnámi stb.), budapesti nagy felfedezésünk a Halkakas bisztró.
  • Budapesten mindig van túró rudi, kakaóscsiga, túrósbatyu.
  • Hongkong egy nagyon rendben tartott, tiszta város, minden zöld tényleg zöld.
  • Itt a tenger.
  • Családjaink, barátaink (többé-kevésbé) otthon élnek. Az utolsó esti mozi után, nagyjából természetes volt, hogy barátokba botlottunk a moziterembe és rögtön be is ültünk még együtt.
  • Ez nem tudom, hogy melyik hely előnye, de: otthon mindenkivel ott tudtuk folytatni, ahol egy éve abbahagytuk. A gyerekek is. Reméljük ez így  marad a továbbiakban is.

2013. július 1., hétfő

Elmaradások

Van néhány hely amiről még nem született bejegyzés, pedig illenék. Ezek következnek.

1. Éjszakai piac
Többször voltunk már, visszük a hozzánk látogatókat is, nagyon szeretjük.
A piac Kowloon déli részén két metrómegálló között nyúlik el, kb. középtájon egy térré nyílik szét. Az árusok este 7 körül kezdenek kipakolni, akkor indul az élet. Mindent lehet kapni, ruhát, szuvenírt, hosszabbító kábelt, evőpálcikát, hamis és igazi iPhone-t, a téren átvezető részén pedig egyrészt tenyérjósok sátrai sorjáznak (ahogy elnéztem, a hongkongiak nagyon szeretik a jósokat, mert mindig sokan várnak), másrészt itt vannak a kínai karaoke sátrak, szintén a helyiek nagy kedvencei. 
Az utcarész közepén vannak a sátrak, a házak aljában pedig boltok, illetve éttermek. Ez utóbbiak mindig tele vannak, a helyiek szinte minden étkezésüket étteremben töltik, a kisgyerekek itt este a szüleik vállán alszanak el. Nagy zsongás, hihetetlen hangulat és persze fantasztikus ételek.


2. Múzeumok
Két hétvége is úgy jött ki, hogy esős idő volt, úgyhogy felfedeztünk új múzeumokat. 
Az egyik az űr múzeum, űrhajó makettekkel, Holdon sétálás szimulátorral, kisfilmekkel (pl. mit és hogyan lehet enni az űrhajóban). Abszolút gyerekbarát, de a felnőtteket is leköti.
A másik a tudományok múzeuma, ez a kisgyerekek számára is teljesen érhető, mi két órát töltöttünk ott. Játékokon keresztül tanít az elektromosságról, mágnessességről, hogyan megy a léghajó, a vitorláshajó egy négy éves már hosszasan tud itt játszani.

3. Sárkányhajó fesztivál
 A fesztivál napja munkaszünet, mert ilyenkor az emberek két dolgot csinálnak 1. versenyeznek, 2. drukkolnak a partról.


Azt hiszem szinte minden öbölben versenyek vannak, nálunk volt hozzá kirakodóvásár is, az éttermek kiköltöztek, jöttek a magyar borosok is, még fröccsöt is ittunk. És megtuduk mi a Tokaj Sunshine...

2013. június 28., péntek

Év vége


Itt ma ért véget a tanév. Iskoláknak, óvodáknak egyaránt. Most hat hét szünet (az ovikban, iskolákban tovább), aztán agusztus közepén kezdődik az új tanév.
Discovery Bay pedig már egy fordított üdülőhelyhez hasonlít, sok európai, amerikai család elindult hazafele. Mi kedd hajnalban indulunk, nagyjából utolsóként. Egy családot sem ismerek, akik itt maradnak a nyárra. Kivéve az apák, mert ők dolgoznak, aztán ki mikor tud, repül a család után. 
Jön az igazi meleg nyár, június csak a bevezető volt. Pedig az elmúlt napokban nem egyszer éreztem magamat úgy az utcán, mint aki nyakig 36 fokos fürdővízben gyalogol. Azok a jó napok, amikor semmi felhő nincs az égen, csak a Nap süt és a páratartalom lemegy 70% körülire.


2013. május 20., hétfő

Honvágy

Az elkerülhetetlen jelenség, kinek így, kinek úgy jön ki, kinek hamarabb, kinek később, fel lehet rá készülni, de kihagyni nem.
Annyira tisztában voltunk magunkkal, hogy ideérkezésünk előtt tudtuk, a család és barátok napi hiányát el fogjuk tudni fogadni. Eddig nagyon szerencsénk is volt/van, mert sokan jöttek, jönnek hozzánk. A skype, hangout, viber napi társunk, ezek nélkül biztos minden nehezebb lenne. Így a gyerekek folyamatosan látják a nagyszüleiket, unokatesóikat, barátainkat, ők sem felejtenek. Nyárra pedig megyünk haza, van mit várni, ha épp nagyon megzuhanna az ember. 
Szóval eddig nagy szomorkodás nem volt. Aztán múlt héten Gyuri elkezdett Quimby videókat nézni a youtube-on. És bepárásodott a szeme. Egy idő múlva engem is odahívott egy Kiss Tibi interjúra és csak mutogattuk az ismerős utcákat, ahogy a beszélgetés közben a XI. kerületben autózott. A végén megérkezett az A38 hajóhoz, ahol indult a koncertjük, akkor már nekem is csupa könny volt a szemem. Meg is beszéltük, hogy nyáron menni kell a hajóra. 
Szóval nekünk a honvágy az A38 hajó. Kinek mi.

2013. május 9., csütörtök

Ego és a busz

Sokan kérdezik meg tőlem az otthoniak közül amióta itt vagyunk, hogy "Ugye nagyon más ott minden?". Röviden nem lehet erre jól felelni, ezért általában csak azt válaszolom, hogy igen is, meg nem is. A minap történt velem egy kis kaland, amely valamelyest rávilágít arra, hogy mennyire mások itt az emberek, mint otthon vagy akár Európában.

Miután felszáltam a buszra hazafelé menet láttam hogy már alig van hely rajta, a sorban állók közül páran nem fognak felférni rá. Még öt ember várt a felszállásra, amikor hatodikként megérkezett egy jól szituált öltönyös angol úriember. Valószínűleg ő is munkából tért haza. Konstatálta, hogy nagyon tele van már a busz és nem fog felférni. Elindult a busz hátsó része felé és megnézte, hogy ha az emberek összébb húzódnának lenne-e hely még számára. Miután erről megbizonyosodott előre ment a buszvezetőhöz és a következőt mondta neki:

"Uram! Legyen olyan kedves és mondja meg az utasoknak, hogy húzódjanak a busz hátsó részébe."

Majd mielőtt még megvárta volna a buszvezető reakcióját egyből hozzátette:

"Azt hiszem ez a munkaköri kötelessége is."

Ahogy a mondatot befejezte a buszvezető ékes kantoni nyelven fel is kérte hangos szóval az utasokat, hogy húzodjanak összébb a busz hátsó részébe. Az utasok nem hőbörögtek, hanem megtették, amire kérték őket, az angol úriember viszont nem köszönte meg a buszvezetőnek a segítséget :-).

Most képzeljük csak el azt a történetet Magyarországon!
Állok a Blaha Lujza téren a piros hetes megállójában és éppen nagyon felgyűlt a tömeg, mert kimaradt egy járat. Valaki már nem fér fel és odakiált a buszvezetőnek, hogy kérje meg az utasokat, hogy húzódjanak összébb, mert még más is fel szeretne szállni, hozzátéve, hogy ez a buszvezető kötelessége is. Na ekkor a buszvezető kikérné magának, hogy meri bárki megmondani neki, hogy mi az ő kötelessége. Valószínűleg az utasok sem mozdulnának busz belsejében, legfeljebb egy-két ember az ajtóban. Azt is el tudom képzelni, hogy páran hőbörögni kezdenének, hogy nekik ne mondja meg senki, hogy hova húzódjanak.
Mot próbáljuk meg rekonstruálni a valódi helyzetet! Képzeljük el, hogy a piros hetes vezetőjét egy kínai vagy egy fekete kérné meg ugyanerre. Mindenki saját maga gondolja tovább, hogy mi lenne a buszvezető válasza.

Ez a kis epizód talán sejtet valamit az itteniek egójáról. Összehasonlíthatatlan egy európaiéval.

Megjegyzem, hogy a történet azt is sejtetni véli hogyan tudtak az angolok egy akkora gyarmatbirodalmat eligazgatni!

És még valamit,  az előző busszal azért nem tudtam hazajönni, mert én voltam az az utas, aki már nem fért fel. Sajnos, én csak álltam a buszvezető előtt szomorú tekintettel. Vártam hátha megesik rajtam a szíve, de nem mertem mgkérni, hogy szóljon az utasoknak, hogy húzódjanak összébb. Na ez meg az én egómról árul el sokat :-)))