2013. augusztus 12., hétfő

Back in town, kezdődik a második év

Pár napja már újra Ázsiában vagyunk, az első élményünk az otthonosság. Már az indulást megelőző pakolás is békés volt, nem azt az oltári kuplerájt hagytuk magunk mögött, mint tavaly. És nagyon más úgy megérkezni egy repülőtérre, hogy tudod melyik busszal hova mész, hol a megálló, hol a lakásod.

Hongkong a legszebb arcával fogadott minket,
(A képet Czeglédi Ádám készítette)

az időjárás pedig tartotta a Budapesten hagyottat, úgyhogy ez sem volt sokkoló.
A kétlaki életünk következtében Budapestet is, Hongkongot is más szemmel látjuk mint egy hónapja. Íme az új felfedezések mindkét városról.
  • Budapest hihetetlen előnye, hogy lehet bicajjal közlekedni. Mindig is szerettünk a városban biciklivel járni, most ez hatványozottan igaz volt.
  • Kissé ellentmondva ennek; nagyon jó volt újra vezetni, itt nincs autónk.
  • Hongkongban tényleg nagyon magasak a házak és nagyon sűrű a forgalom a belvárosban. Budapesten ámuldozva néztük a Baross utca bérházait és megállapítottuk, hogy tudnánk itt lakni. A központban van, csendes, kicsi a forgalom, mi kell még?
  • Gyuri hongkongi munkahelye verhetetlen.
  • Hongkongban békések az emberek, nincs ideges rohanás, nincsenek magukban beszélő, ordibáló emberek.
  • Szuper lett Budapesten a romkocsma élet, Erzsébet tér, Kazinczy utca, mindkettő nagyon bejött.
  • Hongkongban nagy szeretjük az ázsiai konyhát (kb. bármi jöhet, thai, koreai, vietnámi stb.), budapesti nagy felfedezésünk a Halkakas bisztró.
  • Budapesten mindig van túró rudi, kakaóscsiga, túrósbatyu.
  • Hongkong egy nagyon rendben tartott, tiszta város, minden zöld tényleg zöld.
  • Itt a tenger.
  • Családjaink, barátaink (többé-kevésbé) otthon élnek. Az utolsó esti mozi után, nagyjából természetes volt, hogy barátokba botlottunk a moziterembe és rögtön be is ültünk még együtt.
  • Ez nem tudom, hogy melyik hely előnye, de: otthon mindenkivel ott tudtuk folytatni, ahol egy éve abbahagytuk. A gyerekek is. Reméljük ez így  marad a továbbiakban is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése