2012. október 11., csütörtök

A helyszűke

teljesen logikus, ámde olyan kérdésekben is felmerül, amire nem is gondoltam volna. A boltok bérleti díja nagyon magas, így minden itt vásárolt termék jóval drágább, mintha online megrendeli az ember. A különbség igencsak tetemes lehet.
Így megtudtam, hogy könyvet csak online szabad vásárolni, mert fele-harmadába kerül, mintha könyvesboltba venné az ember.
Amit már próbáltunk, az a tápszer beszerzése. Konkrétan a német Hipp tápszert webshopban harmadával olcsóbban lehetett megvenni, mint a sarki Manningsben (dm-ben) a hazai terméket. És az este 10-es megrendelés után másnap délben már meg is hozták.

Hongkongi szubjektív #010


2012. október 8., hétfő

Hongkongi szubjektív #007


You either love it or you hate it

Vagy szereted vagy gyűlölöd. Írta egy nekünk egy ismerős itt élő ismerőse Hongkongról, augusztusban.
Mi azonnal beleszerettünk és ezzel egy hónap eltelte után is így vagyunk. Nagyon más, mint amit eddig láttunk, de ennek a másságnak eddig a pozitívumait érzékeljük. 
Az otthoni közélettől egy pillanat alatt szakadtunk el, a híreket nem követjük. Ha valaki felhívja a figyelmünket egy cikkre, publicisztikára, vitára, azt persze elolvassuk. Az itteni problémákról még nagyon-nagyon keveset tudunk, Caroline-t (helyi anyuka) épp csak elkezdtem kérdezgetni. Úgyhogy pillanatnyilag boldog tudatlanságban élünk. Ez biztosan változni fog.
Van, amiben egy hónap alatt nagyon megváltozott az álláspontunk. Indulás előtt úgy gondoltuk, hogy majd milyen jó lesz az itt összespórolt pénzből otthon nagyobb lakásba menni. Ma azt gondoljuk, hogy milyen jó nagy lakásunk van Budapesten. Pillanatnyilag egy alig 40 nm-es szállodai apartmanban lakunk. És a jövendő lakásunk is max. 70-75 nm körüli lesz.
Rájöttünk, hogy ha lesz pénzünk azt inkább a gyerekekre, magunkra kell költeni. Hogy jó iskolába tanuljanak, hogy sok mindent megismerjenek, hogy együtt jöjjünk-menjünk sokat. Hogy sok élményü(n)k legyen, amiket egy kisebb lakásban is fel lehet idézni.
Rájöttünk, hogy a lakásdilemma semmi az ovidilemmához képest. Ahhoz, hogy a gyerek jó egyetemre kerüljön, jó ovit kell neki találni. Komolyan. Ilyen az angolszász világ. És akkor nekünk extra bonyodalom, hogy mit tudjuk még, hol leszünk 3 év múlva. Azaz olyan oviban kell-e helyet keresni, ami egy iskolahálózat része, vagy jó egy bármilyen nemzetközi (azaz angolul beszélő) hely.
Van egy kis szociális háló kezdeményünk; Gyuri volt budapesti cégétől idejött emberek, és itt megismertek. Vannak családosok, van esélyünk gyerektársaságra és -programokra.
Nekem csökkent a tériszonyom, a tizedik emeletig már jó vagyok, a hétvégi lakásnézéskor a 23. emeleten kapott el először a rossz érzés. Szerencsére a családtagok ilyen gondokkal nem küzdenek.


2012. október 6., szombat

Higiénia

Alapvetően nagy kérdés, hogyan lehet ennyire kis helyen ilyen sok embernek együtt élnie anélkül, hogy ne legyen valamilyen járvány vagy legalábbis annak állandó veszélye.
Amikor megérkeztünk, a repülőtéren rögtön lázat mértek a gyerekeknek. És ekkor eszembe jutott, igen, a SARS.
Nem tudom, hogy emiatt-e vagy a nagy népsűrűség miatt amúgy is, esetleg a kínaiak híresen nem higiénikus életvitele miatt (ki hány viccet tud a magyarországi kínai kifőzdékre? na ugye), de borzasztó nagy hangsúlyt fektetnek a tisztaságra, egészségre. A hongkongiak kifejezetten különállónak tartják magukat az anyaországbeli kínaiktól (Mainland China minden Hongkongon és Makaón kívül), egyrészt mert más nyelvet beszélnek - itt a kantonit, ott a mandarint -, másrészt, mert azt hiszem civilizáltabbaknak gondolják magukat. (Ez persze nem akadályozza meg Gyuri helyi kollégáját, hogy a görög főnökükkel való szakmai egyeztetésen ne böfögjön egyet-kettőt...)
Így aztán itt nagyon sok helyen ki van írva, hogy tilos köpködni, madarakhoz hozzányúlni, etetni őket (mindegyik pénzbüntetést von maga után), a metróban a mozgólépcső kapaszkodója a kiírás szerint fertőtlenítő anyaggal van bevonva. A liftekben a gombokat 2 óránként lefertőtlenítik, a játszótereken a kicsik (totyogók) játékait 4 óránként, akárcsak a strandon az öltözőket. Amikor Borival tegnap ovit néztünk, belépés után a gyerekeknek lázat mértek (és minden nap, minden óvodába érkező gyerekkel így tesznek, aki lázas, mehet is haza a kapuból) nekem pedig nyomták a kezemre a fertőtlenítő gélt. Sokan járnak az utcán műtősmaszkban, a takarítók mindenhol ezt viselik.
A köztereken és a metróban vetített  reklámok, kiírások tele van felhívással a kézmosás fontosságáról, az orrfújás és a koszos zsebkendő eldobásának hasznosságáról.

A gyakorlatban persze nem ennyire tökéletes a helyzet. Ma pl. egy olyan kínai kispiszkosban ebédeltünk, ahol csak kínai étlap volt és alig értettek angolul. (A soup szót nem ismerték, viszont a noodles varázsigére jött a leves.) Itt a bejárat melletti vödrökbe dobálták, öntötték a koszos edényeket, ételmaradékot.
Viszont milyen jót ettünk!