2013. január 27., vasárnap

Óriás Buddha, Lamma-sziget


Itt voltak az első látogatók, nagyon jó barátaink, velünk együtt új helyeket fedeztünk fel mi is.
Már régi vágyam volt az óriás Buddha-szoborhoz és mellette lévő buddhista kolostorba eljutni. Ezek itt vannak a szigeten, szóval még sokat sem kellett értük utazni. Busszal vagy libegővel (kabinos) lehet feljutni. 

A Buddha-szobor 34 m magas, ez a legnagyobb bronzból készült Buddha, 1993-ban állították és Kínából is látni. Hosszú lépcsősor vezet fel,



itt folyamatosan nyüzsgőnek a turisták és zarándokok. A szobor lótusz leveleket ül, körülötte körbe szobrok vannak és persze fantasztikus kilátás a hegyekre. A szobor belsejébe kiállítás van, amely végül a lótusz levelek alá vezet ki.


 



A szobor közelében van a Po Lin kolostor, ennek egy része a látogatók számára is nyitva áll
A szerzetesek tartanak egy hetes elmélkedéséket és üzemeltetnek egy nagyon jó vegetáriánus éttermet. Mindenhol ki van írva, hogy húst és alkoholt nem vigyünk be a kolostor területére.
Fantasztikus élmény volt egy ilyen helyre eljutni, az eddig csak filmeken látott buddhista szentélyeket, szobrokat élőben látni. És mindez Hongkong-sziget nyüzsgő pénzügyi világától alig másfél órára.

Aztán átlátogattunk Lamma-szigetre. Hongkong 263 szigetből (és a Kowloon-félszigetből) áll, így van mit felfedezni. Lamma Hongkong-sziget és Lantau között található, délre. 
A szigeten, bár a harmadik legnagyobb (Lantau és Hongkong után), kis halászfalvak vannak. Itt a két-három emeletes házak a legmagasabbak, mindenki biciklivel jár. (Busznak, autónak nem is láttunk elég széles utat.) Talán Szentendréhez tudnám hasonlítani, kicsi, turistákra szakosodott boltok, sok expat él itt is. Lehet mindent kapni és nagyon jó éttermek vannak. Sétálgattünk, ebédeltünk, megnéztük a tengerpartot. 




 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése