2013. január 7., hétfő

Bank, ügyintézés

Ez Gyuri egyik kedvenc témája, saját bevallása szerint heti egy teljesen ebédidőt (1 óra) a bankban tölt és egyeztet, beállít, megbeszél. Úgyhogy ez a poszt az ő sztorijain alapszik.
Ami közismert tény; Hongkong jelentős pénzügyi központ, amelyik bank ad magára, annak itt van egy felhőkarcolója, de legalábbis 30 emelete valamelyik felhőkarcolóban. Mi az HSBC-nél bankolunk, mondván Gyuri cége is itt intézi a pénzügyeit és milyen elegáns, angol dolog az HSBC-nél lenni. (Volt már néhány pillanat, amikor Gyuri ezt a döntést megbánta.)
Bankszámlát egy útlevél és Gyuri cégének nyilatkozata (miszerint igen, náluk dolgozik, határozatlan idejű szerződéssel) az első héten lehetett nyitni. A hitelkártya igényléséhez már munkaszerződés kellett.
Nemcsak banki ügyintézésnél szembesülünk azzal, hogy az itteniek angol tudása, khm, nem mindig magas színvonalú. Pl. eredetileg három kártyát kértünk, de valamiért négyet kaptunk. Szerencse, hogy a kártya előállítása ingyen van. Ahogy a pénzfelvétel is.
Vicces - bár elsőre bosszantó tapasztalat -, hogy a számláról való átutalás alapból nulla dollárra van állítva. Ezzel az ügyfél az első átutalási kísérletekor szembesül, amikor minden beállítás OK a bank honlapja szerint, de mégse történik semmi. Ezután T. Ügyfél beballag a bankba, az ügyintéző felvilágosítja, hogy az ő érdekében van a nulla dolláros beállítás, majd kiköltenek egy papírt, hogy mennyi is legyen az utalható összeg felső limitje.
Lehetséges a bankban megbízást adni havi átutalások intézésre, pl.: a lakbér befizetésére. Ezért a bank logikusan pénz kér. Viszont - mint Gyuri egyik angol kollégájától megtanultuk -, ha a felvesszük  a pénz az automatából és befizetjük a bérbeadó, ovi stb. számláját vezető bank automatájába, akkor az egész folyamat ingyenes.
A hitelkártyáról történő kifizetések, illetve ide befizetések egy-két nap eltéréssel jelennek meg a számlán, amitől egyes ügyfelek (ld. a történet mesélőjét) a hajukat tépik, mert sosem tudják, hogy akkor a bank jóváírta a befizetést vagy nem.
Nekünk nagy újdonság a csekk. A Benaim a letelepedési támogatást, az egészségbiztosítónk az orvosi költségek visszatérítését csekken intézi, mondván ők papírt adtak arról, hogy a fizetést teljesítették. A csekket Gyuri beviszi a bankba, a számlán azonnal megjelenik az összeg, de ténylegesen a pénzhez hozzájutni csak a következő munkanap du. három óra után lehet. A csekkes fizetést mi elkerüljük, szerencsére mindenhol lehetséges a más módon való fizetés.

2 megjegyzés:

  1. Hehe. Muszáj visszaidéznem a tel-avivi tapasztalatot. Ott mint külföldiek olyan hitelkártyát kaphattunk csak, amin 4000 sékelt zároltak, és minden hónapban csak 4000-et költhettünk a kártyával, hiába volt akármennyi plusz a számlán. A csekket ott is imádták, mi meg igyekeztünk kerülni.

    VálaszTörlés
  2. Pénzügyi központ és csak másnap jelenik meg a pénz? Hmm.

    VálaszTörlés