Az elkerülhetetlen jelenség, kinek így, kinek úgy jön ki, kinek hamarabb, kinek később, fel lehet rá készülni, de kihagyni nem.
Annyira tisztában voltunk magunkkal, hogy ideérkezésünk előtt tudtuk, a család és barátok napi hiányát el fogjuk tudni fogadni. Eddig nagyon szerencsénk is volt/van, mert sokan jöttek, jönnek hozzánk. A skype, hangout, viber napi társunk, ezek nélkül biztos minden nehezebb lenne. Így a gyerekek folyamatosan látják a nagyszüleiket, unokatesóikat, barátainkat, ők sem felejtenek. Nyárra pedig megyünk haza, van mit várni, ha épp nagyon megzuhanna az ember.
Szóval eddig nagy szomorkodás nem volt. Aztán múlt héten Gyuri elkezdett Quimby videókat nézni a youtube-on. És bepárásodott a szeme. Egy idő múlva engem is odahívott egy Kiss Tibi interjúra és csak mutogattuk az ismerős utcákat, ahogy a beszélgetés közben a XI. kerületben autózott. A végén megérkezett az A38 hajóhoz, ahol indult a koncertjük, akkor már nekem is csupa könny volt a szemem. Meg is beszéltük, hogy nyáron menni kell a hajóra.
Szóval nekünk a honvágy az A38 hajó. Kinek mi.
Mondd, Bori hogy vette, hogy elválik a pajtásaitól, óvodatársaitól?
VálaszTörlésÉn nem emlékszem rá, hogy külföldön nosztalgiám lett volna az otthoni helyek iránt. A barátok, és általában a társaság hiányoztak. Most viszont erős nosztalgiám van a külföldi helyek iránt, ahol éltünk!
A felkészítéskor (miszerint valami csudajó helyre költözünk) azt mondta, hogy majd repülővel jár az oviba. Az elmúlt időszakban folyamatos a "kapcsolat" nézzük az ovi fényképeit a többi gyerekről. Nyáron pedig mindketten mennek majd két hétre vissza.
VálaszTörlésNekünk hely nosztalgiánk van, sok budapesti és sok európai hely iránt. Az itteni városkép nagyon más!